„Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok:
és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”  Máté 11:29,30

Szüret

2019 szeptember 23-án egy nagyon jó hangulatú szüreten vett részt a Csillag és a Szívecske csoport Etyeken, melyre már napokkal korábban izgatottan készültek a gyermekek. Egy kedves Szívecske csoportos Édesapa jóvoltából juthattunk el a gyönyörű szőlőbe, ahol rengetek új élmény, és tapasztalatszerzési lehetőség várt a gyermekekre. Közösen bérelt busszal mentünk, mely szintén nagyon nagy élmény volt mindenki számára, a gyermekek egész úton gyönyörködtek a tájban, és izgatottan várták, hogy megérkezzünk a szüret helyszínére.

Az említett Édesapa egy nagyon érdekes előadással is készült, így a gyermekek megismerkedhettek a szőlőfajtákkal, és a szőlőművelés rejtelmeivel. Ezt követően megkezdődött a szüret, melyet minden gyermek nagyon élvezett, hiszen nem csak a kis kosarak, hanem a gyermekek hasa is megtelt a finom, friss szőlővel. A szüretet követően minden gyermeknek lehetősége nyílt arra, hogy kipróbálja a szőlődarálást, majd elkészítettük közösen a mustot, melyet később az óvodában nagy örömmel fogyasztottak el a gyermekek. Kihasználtuk a gyönyörű hely, a nagy szabad tér és a friss levegő adta lehetőségeket, s közös dalos játékba hívtuk a gyermekeket, melyet nagyon élveztek, hiszen hatalmas terület állt rendelkezésükre a játék során. Az örömteli éneklést és mozgást közös piknik követte, és végül a nap megkoronázásaként a gyermekek megnézhettek egy szüretelő kombájnt testközelből, s egy másikat munka közben, amely szintén rendkívül nagy élmény volt számukra.

Remek napot töltöttünk együtt az etyeki szőlőben, amelyért nagyon hálásak vagyunk a szervező Édesapának, s bízunk abban, hogy jövő ősszel is el tudunk menni, s a most megszerzett ismereteket kamatoztatva ismét saját mustot készíthetnek maguknak a gyermekek.