„Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok:
és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”  Máté 11:29,30

Szülői tájékoztató 2020. szeptember 01.

                                                                  

Kedves Szülők!

Tekintettel a jelenlegi járványügyi helyzetre szeretnénk veletek közösen együttműködve indítani a nevelési évünket. Kérem megértéseteket, segítségeteket annak érdekében, hogy minél zökkenőmentesebben tudjuk kezdeni az évet.

Jelenleg az előírt óvó-védő intézkedéseket figyelembe véve az alábbi intézkedéseket tesszük, tettük az intézmény fertőzésmentes területének megóvásáért.

Minden helyiségben ózonos fertőtlenítést végeztünk. Munkatársaink rendszeresen fertőtlenítik az intézményben azokat a felületeket, eszközöket, amiket gyakran érintenek.

Minden munkatársunknak naponta, mikor munkába érkeznek lázat mérünk.

Ahhoz, hogy az intézmény ne legyen érintett és a fertőzést megelőzzük, lehet, hogy néha

kényelmetlen helyzet alakulhat ki, várakozni szükséges – például minden gyermeknek érkezéskor az ajtónál lázat mérünk. Kérem türelmeteket, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy az óvoda működése zavartalan legyen és ez csak úgy lehetséges, hogy a lehető legjobban kizárjuk a fertőzés lehetőségét.

Beteg, lázas (hőemelkedéses) gyermekeket nem tudunk fogadni, csak ha meggyógyult, (orvosi igazolás szükséges). Rendkívül fontos, hogy az óvodánkba kizárólag csak egészséges gyermekeket fogadunk. A koronavírus-fertőzés leggyakoribb tünetei, láz, fáradtság, száraz köhögés. Egyes betegeknél jelentkezhet izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, légszomj. Emellett az új koronavírus-fertőzés egyik jellegzetes tünete az íz- és a szaglásérzékelés zavara, vagy elvesztése, amely sokszor az egyetlen tünet. Ha valaki a felsorolt tüneteket észleli a gyermekén, akkor kérjük, hogy ne engedje a gyermeket közösségbe. A legenyhébb tüneteinek jelentkezése esetén se engedje közösségbe a gyermeket!

Annak a gyermeknek a hiányzását, aki a vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozik tartós betegsége (például szív-érrendszeri megbetegedések, cukorbetegség, légzőszervi megbetegedések, rosszindulatú daganatos megbetegedések, máj- és vesebetegségek) vagy például immunszupprimált állapota miatt, erről orvosi igazolással rendelkezik, és azt bemutatja, esetleges hiányzását igazolt hiányzásnak tekintjük. Igazolt hiányzásnak tekintjük továbbá, ha a gyermek, hatósági karanténba kerül a részére előírt karantén időszakára.

Egyéb hiányzást csak orvosi igazolással tudunk elfogadni.

Az óvodai ellátás igénybevételének higiéniai és biztonsági feltételei intézményünkben 2020. szeptember 1-től visszavonásig:

  • Tisztelettel kérjük a szülőket, hogy használjanak maszkot az óvoda épületében. A bejárati ajtónál elhelyeztünk kézfertőtlenítőket, valamint a mosdóban is fertőtlenítő szappan található. Ezek az intézkedések alapvetően továbbra is a megelőzést szolgálják. Célunk megelőzni a járvány elterjedését!
  • Szeretettel kérjük, hogy a gyermekeket egy felnőtt kísérje reggel óvodába és érkezzen érte délután, lehetőleg így elkerülve a zsúfoltságot az öltözőben. A szülő a lehető legkevesebb ideig tartozódjon az épületben. Fogadja el, hogy az óvoda jelen időszak alatt nem lehet a társadalmi érintkezés színtere
  • Az elválás megkönnyítése érdekében kérjük, hogy gyermekeiket készítsék fel erre a különleges helyzetre és a gyors búcsúzásra.
  • Kérjük, mindenki napi rendszerességgel figyelje a csoportok üzenetét, onnét kapjátok majd a későbbiekben a fontos információkat.

Figyelemmel kísérjük a helyzet alakulását, a jogszabályok, ajánlások változását, és annak megfelelően igazítjuk a helyi szabályokat.

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” Ézs. 40:31