Szemétmentes óvoda, komposztálás az óvodában
1. Ezt nem választjuk, ez a kötelességünk
2018 őszén végre elkezdtünk komolyabban foglalkozni teremtett világunk védelmével. Fontos, hogy a gyermekek érezzék, hogy részei ennek, ők is felelősek érte. Sokszor hajlamosak vagyunk arra korlátozni az alapismeretek átadását, hogy szépen elmagyarázzuk, miből lesznek, honnan jönnek a minket körülvévő dolgok. Ez a szupermarketek világában felnőtt generációnak szintén nagyon fontos – pláne, hogy erről mi, felnőttek is sokszor megfeledkezünk. Azonban arról nem szívesen beszélünk – talán nem tartjuk elég emelkedett témának –, hogy mi lesz azokkal a dolgokkal, amikre már nincs szükségünk. Elintézzük azzal, hogy gusztustalan szemét, csukjuk rá mielőbb a kuka tetejét, és akkor megoldódik a gond.
Nem oldódik meg. Akár elégetve a levegőbe kerül, akár a talajba, vizeinkbe jut, akár csak az előbbi sorsokra várva halmozódik, egyre jobban veszélyezteti gyermekeink jövőjét. Valójában hozzáállásunk sem helyénvaló: nem lehet nem tudomásul venni azt, hogy mindennek helye van e csodálatos világban, amelyet művelésre és őrzésre kaptunk a Jóistentől; mindenre oda kell figyelni. Ezért is fontos a szemétről való gondoskodás. Amit megfogtál, örökre a tiéd – akkor is, amikor már nem látod. Legalább az újrafeldolgozható dolgok ne járuljanak hozzá a környezetszennyezéshez! Ám mivel ezek elszállítása, feldolgozása is rengeteg energiát igényel, arra is törekedjünk, hogy még a szelektált szemét mennyiségét is minimalizáljuk; és különösen becsüljük meg azokat a dolgokat, amiket a természet magától, helyben vissza tud forgatni.
Mára eljutottunk oda, hogy a Nagyhalacskában minden csoportban (helyiségben) van teljes gyűjtés. E rendszerben csak a komposztot kell napi rendszerességgel üríteni, és így sok munkát és kukászsákot takaríthatunk meg. Cserébe „logisztikai hátrány” az odafigyelés és a több edény kerülgetése.
Az óvodai komposztálás kezdetekor az volt a célunk, hogy megmutassuk a gyerekeknek, mik a komposztálható dolgok: pár évtizede még gyakorlatilag minden háztartási hulladék ilyen volt, nem is volt nagyobb gond belőle, ha a kert végében, vagy a falu határában gyűlt a szemétdomb. Sajnos úgy tűnik, az emberek nagy része nincs tudatában annak, hogy mennyire átalakult a termelt hulladék jellege a műanyagok, a nem lebomló egyszerhasználatos holmik bevezetésével.
Az is fontos, hogy a gyerekek folyamatában lássák, milyen fantasztikusan elintézi a természet mindezt, milyen átalakulás zajlik, amitől télen is meleg a komposzt belseje, milyen (sokak által a szeméthez hasonlóan gusztustalannak tartott) élőlények segítik a lebomlást – ez is olyan érdekes, mint az, hogy hogyan lesz a kicsi magból óriási növény, vagy a vasércből traktor.
Egy mellékcél, hogy a szülőknek is kedvet csináljunk az otthoni komposztáláshoz: láthatjuk, hogy szó sincs büdös, kezelhetetlen kupacról, még a nagy udvarral, sok szép fával, sok avarral megáldott óvoda esetében sem kell sem túlságosan sok hely, sem pedig embertelen munka ahhoz, hogy a végére jó minőségű komposztot kapjunk. Nem ezért csináljuk, de jó tudni, hogy a végeredmény – a humusz, a „virágföld” – érték, a természet munkája használható terméket eredményez.
A komposztládákat a gyerekekkel együtt raktuk össze, nagyon élvezték ezt is, meg azt is, hogy az összeszedett leveleket maguk zömítették, és önfeledten ugráltak a vadonatúj keretekben. A mindennapos gyakorlat úgy zajlik, hogy a csatlakozott csoportok szobáiban található egy-egy vödör, ahova a zöldség- és gyümölcshulladékot, ceruzahegyezéket, koszos szalvétát, papírzsebkendőt, hasonlókat gyűjtik a gyerekek, amit aztán a nap végén kiviszünk a komposztra – lassan a gyerekek ebbe a részbe is bekapcsolódhatnak, de az is jó lenne, ha idővel minden csoportban lenne olyan szülő, aki segíti az óvónők munkáját.
Már jó sok kész komposztunk lett egy év alatt; a tavaszi ültetésekkor, vagy akár csak a talaj gazdagításában ez jó szolgálatot tesz majd. Nem szállíttatjuk el tehát nagy teherautókkal mindazt, amire nincs szükségünk, hogy aztán újabb teherautókkal virágföldet hozassunk, amire viszont van, hanem helyben összedolgozunk a természettel, vagyis teremtett világunk művelői és őrzői leszünk újra, méghozzá közösségben. Már Gárdonyi Géza is megírta az Isten rabjaiban: „Látod: így készítsd a nemes virágnak való földet. Mentül nemesebb, antul több szemét aprajába ültetjük.”. Talán az óvoda közössége is egyre szebb virággá fejlődik a teremtett világ védelme által, aminél többet ráadásul nem is igen adhatunk gyermekeinknek sem.