„Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok:
és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”  Máté 11:29,30

Halacska nap 2022. október 7.

Halacska nap 2022.október 7.

Óvodánk hagyományaihoz híven, az idei évben is megrendezésre került a Halacska nap. Ez az alkalom méltán vált az őszi időszak várva várt eseményévé gyermekek és felnőttek számára egyaránt. Az óvoda által szervezett program célja, hogy a Halacska közösségébe tartozó családok, óvodai keretek között de kötetlen formában, felszabadultan tölthessenek időt a gyermekeikkel, egymással, a pedagógusokkal, dajkákkal egyaránt. Remek alkalom ez a beszélgetésekre, ismerkedésre, miközben minőségi időt tölthetünk el, együtt játszva a gyerekekkel. Mindkét óvodánkban, a Nagy- és Kishalacskában egyaránt izgalommal és lelkesen készültünk erre a napra, tervezgetve, szervezve a programokat, bízva az eső mentes, szép időben. Idén, október első péntek délutánján igazán hálásak lehettünk az időjárásért, csodálatos napsütéses őszi napnak örvendhettünk. Színes programmal vártuk az óvoda udvaron a családokat, hiszen célunk egy örömteli, élményekben gazdag együtt töltött délután volt. Szülői részvétellel és támogatással részesei lehettünk mustkóstolásnak, a szőlő bogyózásától kezdve a préselésen át, egészen addig a pillanatig, míg az édes must a poharakba csordult. A Garaboncás Népi Játéktár minőségi, értéket hordozó fa játékeszközeivel hívogatta vidám nosztalgikus játékra a gyerekeket. Öröm volt látni a csigafutam kitartó versenyzőit, a színes fa halacskákra horgászókat, vagy éppen a teknőben hintázó boldog arcokat. A Nagyhalacskában Pucsok Ági, óvónénink hívta táncba és együtt éneklésre, dalos játékokra a családokat, míg a Kishalacskában a Fricska zenekar húzta talpalávalót. Mindkét helyszínen kedvére rophatták a táncos lábúak, sőt a Fricska zenekar lehetőséget nyújtott a hangszerekkel való ismerkedésre is. Az élő népzene varázsa hatással volt kicsire és nagyra egyaránt. A Nagyhalacskában a csoportok által sütött pogácsakóstoló és vásár színesítette még a programot. A családok jóvoltából megvalósuló, finomságokban bővelkedő közös „batyus-vacsora” koronázta meg a Halacska napot, melyet minden csoport jóízűen fogyasztott el. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy Isten áldása volt ezen a délutánon! Hálásak vagyunk érte! 

Zelenák Tímea , Kishalacska-Csillag csoport