Hírek

Templomi gyerekkarácsony

Templomi gyerekkarácsony Az advent második vasárnapját követő kedden a Halacska óvoda mindkét épületének gyerekei közösen ünnepeltek a Budafoki Református Templomban. A templomba érkezés után az iskola diákjai betlehemessel köszöntötték az óvodásokat. Már a szereplők igényes öltözéke, a jelmezek is felkeltették a kisgyerekek figyelmét. A pásztorjáték a „Szabad-e bejönni ide, betlehemmel?” kérdésre adott igenlő válasszal kezdődött. Ekkor a háttérből (az Úr asztala mögül) előjöttek a

Bővebben


Áldott karácsonyi ünnepet…


Itt járt, itt járt a Mikulás…

Itt járt, itt járt a Mikulás… Sokszor hiába várják a február 14-én neve napjukat ünneplő Bálintok, és a december 6-án ünneplő Miklósok köszöntésüket, ugyanis manapság ezek a napok más alkalomból hangsúlyosak. Ennek a Miklósok nem igazán örülnek, viszont a gyerekek annál inkább, hiszen ezen a napon érkezik hozzájuk a Mikulás. Ezt a hagyományt a mi óvodánk is ápolja, így december 6-án (amennyiben az hétköznapra

Bővebben


Mesemúzeum

Mesemúzeumi beszámoló


Adventi manuális délután

Az adventi időszak az év legszebb időszaka, amit áthat a várakozás és a készülődés. A családoknak és a szülőknek is szükségük van arra, hogy megtanuljanak ünnepet teremteni. Erre nyílik lehetőség advent első vasárnapja előtti pénteken óvodánkban. Az adventi időszak kezdeteként, manuális délutánt szerveztünk. Célunk ezzel az, hogy lehetőséget teremtsünk arra, hogy a szülők minőségi időt tölthessenek a gyermekeikkel. Az óvodánk nagy hangsúlyt fektet arra,

Bővebben


Szüret

2019 szeptember 23-án egy nagyon jó hangulatú szüreten vett részt a Csillag és a Szívecske csoport Etyeken, melyre már napokkal korábban izgatottan készültek a gyermekek. Egy kedves Szívecske csoportos Édesapa jóvoltából juthattunk el a gyönyörű szőlőbe, ahol rengetek új élmény, és tapasztalatszerzési lehetőség várt a gyermekekre. Közösen bérelt busszal mentünk, mely szintén nagyon nagy élmény volt mindenki számára, a gyermekek egész úton gyönyörködtek a

Bővebben


Befogadó Istentisztelet

2019 szeptember 22-én tartottuk a Befogadó Istentiszteletünket a Budafoki Református Templomban. 42 kisgyermek kezdte meg az óvodai életet a Halacska Református Óvoda falai között. Közös énekkel nyitotta meg Szász Lajos lelkész az Istentiszteletünket., A közös ének, prédikáció és az intézményvezető köszöntése után a Napsugár csoport nagycsoportosai adtak egy kis műsort az új családoknak, bemutatva azokat az énekeket, verseket, amiket év közben tanultak a mindennapok

Bővebben


A Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium elindítja első gimnáziumi évfolyamát a 2018-2019-es tanévben


Nyári ügyelet

Kedves Szülők! Ügyelet a Fehér Kavics Kelenvölgyi Református Óvoda gyermekei számára: Az előzetesen jelzett gyermekek számára ügyeletet biztosítunk 2018. július 9-13. között a Budapest-Budafoki Református Egyházközség Halacska Református Óvoda 1221 Budapest, Törley tér 3-4. szám alatti székhelyén. Ügyelet a Halacska Református Óvoda gyermekei számára a Fehér Kavics Kelenvölgyi Református Óvodában: Az előzetesen jelzett gyermekek számára ügyeletet biztosítanak 2018. augusztus 13-17. között a Fehér Kavics

Bővebben


Tájékoztató beiratkozott gyermekek szülei részére

A 2018/2019-es nevelési évre beiratkozott (Törley téri épületbe felvett) gyermekek szüleinek a szülői értekezlete, a 1221 Budapest, Törley tér 3-4. szám alatti székhelyünkön lesz 2018. augusztus 23-án (csütörtök) 16:00 kezdettel. A 2018/2019-es nevelési évre beiratkozott (Bartók Béla úti épületbe felvett) gyermekek szüleinek a szülői értekezlete, a 1225 Budapest, Bartók Béla út 4. szám alatti telephelyünkön lesz 2018. augusztus 24-én (pénteken) 16:00 kezdettel. A beszoktatás

Bővebben